Éremleletek és pénzforgalom Kecskeméten a 17. század második felében

V. Székely György

 

Egy korszak pénzforgalmának, pénzértékviszonyainak feltárásához és megismeréséhez legfontosabb forrásként a vizsgálandó földrajzi egység, ország, országrész vagy kisebb tájegység, piaci vonzáskörzet, település korabeli forrásai kínálnak lehetőséget. Kecskemét gazdag hódoltságkori forrásanyagát pénztörténeti szempontból az elmúlt évtizedekben Iványosi-Szabó Tibor dolgozta fel és tette közzé. A kutatás alapjául szolgáló, a levéltári forrásanyagot alkotó különféle iratfajták és irategyüttesek eltérő jellegük és keletkezési körülményeik következtében egymást kiegészítő adatokat nyújtanak, erősítik vagy cáfolják egymás adatait. Ez mindenképpen a levéltári források előnyére írható. Segítségükkel megfigyelhető a különféle pénzfajták előfordulása, elnevezése, értékük változása, forgalmuk ideje, valamint a velük történő fizetés nagysága és gyakorisága. A források segítségével lehetőség nyílik a helyi pénzforgalom és értékviszonyok megismerésére, sőt a távolabbi területekkel, más országrészekkel fennálló pénzügyi kapcsolatok a pénzforgalom azonos vagy eltérő vonásaira is rávilágítanak.

Nagy előnye a levéltári forrásoknak, hogy a legtöbb esetben a pénzmozgással egyidőben a fizetőt is feljegyezték, így annak többnyire társadalmi helyzete, vagyoni állapota is megállapítható. Ugyanakkor a levéltári forrásokból nyert adatok egyik hiányossága, hogy az egyes pénzfajták megnevezésén túl (pl. arany, tallér, garas) csak a legritkább esetben adnak felvilágosítást arról, hogy magyar vagy idegen pénzről van-e szó, mivel a korabeli gyakorlat szerint csak az értékegyenlőség volt a meghatározó szempont. A mai pénztörténészekkel szemben a korszak embereit kevésbé izgatta az egyes pénzek kibocsátójának személye vagy a pénzek származási helye, azaz verdéje, sokkal inkább azok pénzlába, nemesfémtartalma és egymáshoz viszonyított átváltási aránya, azaz árfolyama érdekelte őket. Az egyes pénzféleségek használatának, a pénzforgalom összetételének megismerésére irányuló kutatást a korszakban általánosan használt számítási pénzek is nehezítik. A dénárra, forintra vagy tallérra történő átszámítás elmossa az egykor forgalomban volt pénzek sokszínűségét. Az egyes pénzek előfordulására vonatkozó és többnyire keltezett feljegyzések esetében azzal a körülménnyel is számolnunk kell, hogy az iratokban felbukkanó pénzelnevezések legfeljebb megerősítik, de korántsem határolják le véglegesen az adott pénz forgalmi idejét.

A kecskeméti levéltári forrásokat feldolgozó Iványosi-Szabó Tibor összesen csaknem 70 féle pénzelnevezést regisztrált az 1662 és 1711 közötti fél évszázadból. A továbbiakban ezek csoportosítását, forgalmuk és értékük változását, valamint a pénzleletekben történő előfordulását kíséreljük meg felvázolni. A kecskeméti forrásokban felbukkanó pénzelnevezéseket többféle módon lehet csoportosítani. Leggyakoribb a pénzfaj puszta megnevezése: aranyforint, tallér, garas, denár, krajcár, poltura, dutka, ort, peták shilling, szusztak, zolota, oszpora, para, piaszter, timon. Utalhatnak a pénzek származási helyére, pl. francia tallér, gréci tallér, lengyel tallér, német garas, török arany, vagy kibocsátójára: fejedelem aranya, Rákóczi arany, sőt a pénz jellegzetes ábrázolására, éremképére: atyafias kettős arany, táblás arany, keresztes tallér, oroszlános tallér, spades tallér, máriás garas, kettős táblás pénz. A pénzelnevezések következő csoportja azok külső vagy belső tulajdonságát, pl. anyagát: óntallér, ólomtallér, rézpénz, színét: fehér tallér, veres pénz, vagy hangját jelöli: kongó. A pénznevek egy része az adott pénz méretére utal: pl. apró garas, kis garas, öreg garas, többszörösét: kettős arany, tizes arany, vagy részét jelzi: féltallér, negyed tallér. Sajátosak azok a pénznevek, amelyek két pénznév összekapcsolásából jöttek létre: pl. cikett tallér, timon tallér, vagy az illető pénznek egy másik pénzhez viszonyított arányából keletkeztek: négypolturás, tízpolturás, tizenkét polturás, másfél pénzes, tizenkétpénzes, tizennégypénzes, huszonötpénzes. Néhány különös, csak ritkán felbukkanó, bizonytalan eredetű és ezért nehezen meghatározható pénznév is előfordul, pl. lepér, besling, komorócki.

A forrásokban előforduló pénzelnevezések rövid áttekintése után a pénzforgalom egy másik forrásanyagára, a pénzleletekre térjünk át. Kecskemét a levéltári forrásanyag mellett az éremleletek szempontjából is gazdagnak mondható. Ez ideig 9 olyan éremlelet ismeretes, melyet a 17. század második, vagy a 18. század első felében rejtettek el.

Az éremleleteket alkotó különféle pénzek közül mindenekelőtt a nagyobb értékű nemesfémpénzek érdemelnek figyelmet. Az eddig ismert 9 éremlelet közül 4 tartalmazott aranypénzt, összesen 699 darabot. Ebből 482 darab meghatározását jegyezték fel. Ezek közül a leggazdagabb, 423 darab aranypénzt tartalmazó lelet éppen száz éve, 1897-ben került elő. A kutatás szempontjából nagy veszteség, hogy a letet összetételének csak alig fele, 206 db meghatározása ismert, ezek egy kivételével mind külföldi veretek. Származási hely alapján a lelet külföldi anyaga az alábbiak szerint oszlik meg:

 

származási hely

darabszám

dukátérték

németalföldi

4 db. 45,95%

106 43,3%

német birodalmi

53 db. 28,85%

68 27,8%

osztrák tartományi

1 db. 15,1%

41 16,7%

Lengyel

9 db. 4,4%

10 4,1%

spanyol-németalf-i

4 db. 2,0%

10 4,1%

egyéb

8 db. 3,9%

10 4,1%

 

 

Nagyon valószínű, hogy a fel nem jegyzett darabok elsősorban magyar dukátok voltak. Feltűnő az is, hogy a leletről készített jegyzék nem említ velencei aranyakat, pedig nehezen hihető, hogy ez a meglehetősen tarka összetételű, sokféle aranypénzből álló lelet ne tartalmazott volna egyetlen darabot sem a korabeli Európa egyik legismertebb és legértékesebb aranypénzéből. A velencei aranyak helyi forgalmát bizonyítja egy másik, 1696-ban záródó 68 darabos aranypénzlelet, melyben a magyar aranyak mellett (60,3 %) a lelet több mint egyharmadát (36,7 %) a velencei zecchinók alkották. Ugyancsak jelentős értéket képvisel az a 205 darabos 1740-ben záródó aranylelet, amely a 18. század első felének értékpénz-forgalmáról tanúskodik. Kibocsátók szerint csoportosítva a lelet összetétele a következő:

 

származási hely

darabszám

dukátérték

magyar

176 db. 85.8%

178 70,9%

osztrák tartományi

11 db. 5,4%

50 19,9%

német birodalmi

9 db. 4,4%

9 3,6%

velencei

7 db. 3,4%

7 2,8%

spanyol

2 db. 1,0%

7 2,8%

 

 

A levéltári források tanúsága szerint az aranydukát, mint a korszak legnagyobb értékű és értékét legjobban megőrző pénze fontos szerepet töltött be a Duna-Tisza közi cívisvárosok pénzforgalmában. Használata és a pénzforgalomban jelenlevő mennyisége szoros összefüggésben volt a város és annak lakosságát érintő gazdasági-pénzügyi jelenségekkel, ill. a katonai eseményekkel.

Az eddigi történeti kutatás alapján kétségtelennek látszik, hogy az alföldi mezővárosok a jelentős mennyiségű értékpénzre (dukát, tallér) elsősorban az állatkivitel révén tettek szert. A lakosság birtokába ill. a városi pénzforgalomba kerülő értékpénzek mennyiségét elsősorban az állatexport nagyságrendje és folyamatossága befolyásolta. Az állattartás és kereskedés volumene és intenzitása a gazdasági körülményektől és a katonai események okozta létbizonytalanságtól függött.

A magánkézben felhalmozódó nagy értékű nemesfémpénzek mennyiségéről néhány végrendelet adata tájékoztat. Kozma Mihály 1680-ban kelt végrendeletében 51 dukát és 100 tallér készpénzről, valamint 990 tallér értékű követelésről hagyatkozik. Kőrös Mihályné 1706. évi végrendeletében 660 dukát, 195 tallér, 27 tallér értékű aprópénz és 60 tallér értékű követelés szerepel.

A levéltári forrásokban az aranydukát legtöbbször minden egyéb megjelölés nélkül szerepel, ami azzal magyarázható, hogy a korabeli magyar és külföldi aranypénzek többségének pénzlába és nemesfémtartalma, tehát az értéke közel állt egymáshoz. Megkülönböztetésükre csak időnként került sor, gyakoribbá csak a török kiűzését követő időszakban vált. Meg kell jegyeznünk, hogy a levéltári forrásanyagban az aranydukátokra vonatkozó különféle elnevezések előfordulása nem fedi teljesen az egyes külföldi aranyak forgalmának időhatárát. A velencei zecchinókra vonatkozó ciklin (citkin stb.) arany elnevezés, pl. 1684 és 1696 között szerepel, holott ezek az aranyak minden bizonnyal már korábban is használatban voltak. Ugyanez a helyzet a török arany esetében is, melynek forgalmával már korábban is lehet számolni, mint a források által behatárolt 1683 és 1704 közötti időszakban. Az éremleletek összetétele alapján az aranypénzek között jelentős volt a németalföldi dukátok részesedése, a levéltári forrásanyagban viszont nem találjuk nyomukat. Kivétel talán az 1695-ben előforduló táblás arany elnevezés, amely a németalföldi dukátok egyik típusára illik rá.

Az aranypénzek forgalmának kapcsán említést kell tenni a többszörös aranydukátok előfordulásáról is. Ismeretes, hogy a 16-18. században Magyarországon és külföldön egyaránt elterjedt gyakorlat volt a többszörös dukát súlyú veretek kibocsátása, melyek közül a pénzforgalomban leginkább a 2, 5 és 10 dukát súlyú aranyveretek játszottak szerepet. A helyi forrásokban a kettős arany (1664-1711) és a tizes arany (1675-1711) említése található meg, az éremleletekben viszont 2, 3, 4, 5 és 10 dukát súlyú aranyveretek fordultak elő.

Ha az aranydukát után a korszak másik nagyobb értékű nemesfémpénzét, a tallért vesszük szemügyre, mindenekelőtt azt a meglepő tényt kell rögzítenünk, hogy az éremleletekben a tallér részesedése lényegesen kisebb, mint a fentebb vizsgált aranydukáté. A kilenc éremleletből csak háromban volt valamilyen tallérveret, összesen 185 db. Ez a mennyiség a számbavett 2023 db veret 9 %-a, a leletek összértékének 8 %-a. Az 1702-ben záródó pénzleletek egyikében magyar tallérveretek voltak: 4 db egész tallér, 18 db féltallér és 7 db negyedtallér. A tallérveretek értékének aránya ebben a leletben 41,4 % volt. Az 1706-os záródású, vegyes összetételű, arany- és ezüstpénzeket egyaránt tartalmazó leletben két francia és egy hamburgi egész tallér mellett 5 db magyar veretű féltallér volt. Ezek a tallérveretek a lelet összértékének 16,8 %-át teszik ki. A 18. század második évtizedének végén, 1718-ban záródik az egyetlen, kizárólag nagyobb értékű ezüstpénzekből álló lelet, amely 148 db különféle német 2/3 tallérost, azaz guldinert tartalmazott.

Már Iványosi-Szabó Tibor felhívta a figyelmet arra a jelenségre, hogy a városi elszámolásokban az arany és a tallér összeg szerinti előfordulása a török kiűzése előtt és után jelentős eltérést mutat. Míg 1662 és 1686 között a dukát-tallér arány 10,4 % ill. 35,6 %, addig 1687 és 1704 között már 56,8 % illetve 5,1 %. A tallérnak Kecskemét pénzforgalmában mutatkozó visszaesését Iványosi-Szabó Tibor részben a török kiűzését és a felszabadító háborút követő elszegényedéssel, részben a marhakereskedelem visszaesésével és a birodalomban kibontakozó pénzügyi válsággal magyarázza. A válság egyik kiváltó oka a krajcárveretek 1659-től megindult tömeges kibocsátása, amit az egész tallérok verésének visszafogása követett. Mindez a tallérok felértékelődését és a forgalomból való elszivárgását eredményezte. A Duna-Tisza közi mezővárosokból, sőt az egész hódoltsági területről jelentős mennyiségű értékpénz (dukát és tallér) áramlott ki a Török Birodalomba különféle adók és egyéb kifizetések formájában. A különösen a nagyobb értékű tallérveretek iránt mutatkozó igény következtében a hódoltsági pénzforgalomban az egész tallérok helyét a krajcárveretek és egyéb váltópénzek mellett a magyar és osztrák fél- és negyed tallérok, valamint a német területen vert résztallérveretek (elsősorban 2/3 tallérok) töltötték ki. Ennek a változásnak bizonyítékai a már említett leletek a 18. század elejéről.

A magyar és az osztrák tartományi tallérveretek részesedésének csökkenése azzal is járt, hogy a város pénzforgalmában megnőtt az idegen tallérok aránya. Külföldi tallérveretek előfordulása a hazai pénzforgalomban egyébként az egész 17. századra jellemző. Az írásos forrásokban a különféle tallérok elkülönítése és az elnevezések feltűnése főleg a 17. század utolsó negyedében figyelhető meg. A magyar tallérok mellett jelentős szerepet játszó osztrák (azaz az osztrák örökös tartományokban vert) tallérok imperiális vagy császár tallér néven szerepelnek. Ugyancsak így nevezték az egyéb, főleg német birodalmi tallérokat, melyeket hasonló pénzláb alapján vertek. A 17. század egyik legkedveltebb tallérfajtája a gréci tallér volt, melyet a stájer főherceg és a mindenkori osztrák uralkodó veretett. A század első felében oly népszerű tiroli tallér jelenlétét a kecskeméti források nem erősítik meg, bár lehetséges, hogy valamely más név takarja őket.

A korszak másik kedvelt tallérfajtája a független németalföldi tartományokban 1575 óta veretett oroszlános tallér volt. Az iratokban rendszeresen feltűnő megnevezését a többi tallértól eltérő súlya és pénzlába indokolta. A forrásokban nyomonkövethető jelenléte ellenére a hódoltságban nem játszott olyan jelentős szerepet, mint pl. Erdélyben. A francia tallér timon tallér vagy fehér tallér elnevezéssel fordul elő. A cikett tallér a velencei scudók, a keresztes tallér a spanyol-németalföldi Albertus-tallérok, más néven patagonok népi elnevezése. A piaszter említése a török területen elterjedt spanyol pesok használatáról és nevük átvételéről tanúskodik. Itt kell említést tennünk a 2/3 tallérosokról, azaz guldinerekről, melyeket a helyi forrásokban minden bizonnyal a bomlott forint, bomlott német forint, negyedfél garasos forint elnevezés mögött kell keresnünk. A hasonló értékű, zolota néven említett pénzről újabban Buza János bizonyította be, hogy a régebbi véleményekkel szemben nem lengyel, hanem német, ill. németalföldi eredetű.

A dukát és a tallér után tekintsük át a kisebb értékű pénzek előfordulását a leletekben, valamint röviden a pénzforgalomban játszott szerepét. A leletekből azonosítható 2023 db érme közül 1355 db (67 %) volt a közép- vagy kis értékű váltópénz, a leletek összértékének 12 %-a. Ebből 1331 db (98,2 %) 15 krajcáros volt, 1 db (0,1 %) 10 krajcáros, 21 db (1,5 %) 6 krajcáros és 2 db (0,2 %) lengyel 18 garasos. A négy leletben talált 1331 db 15 krajcáros 40%-a magyar, 60 %-a külföldi veretű volt.

Az eddigi leletadatok alapján az aprópénzek forgalmára vonatkozó vizsgálódásainkat azzal a megállapítással zárhatnánk le, hogy az értékpénzek mellett a váltópénzek szerepét Kecskemét pénzforgalmában a 17. század második felében túlnyomó többségben a 15 krajcárosok töltötték be, rajtuk kívül egyéb veretek jelenléte alig számottevő. A leletadatok révén kialakuló egyhangú képet árnyaltabbá teszi az a lelet, melynek ugyan pontos meghatározásával és számszerű összetételével nem rendelkezünk, de a benne előfordult pénzfajták felsorolásszerű említése is jelzi, hogy a fentebb vizsgált leletek nem tükrözik teljes hitelességgel az egykorú pénzforgalmat. Az 1709 után záródó, több ezer darabos leletben magyar garasok, polturák és dénárok mellett erdélyi garasok, osztrák 3 és 1 krajcárosok, cseh weisspfennigek, lengyel hatos, hármas és egyes garasok, lengyel és baltikumi polturák voltak.

A kecskeméti levéltári forrásanyagban 1662 és 1711 között csaknem harminc elnevezés található a különféle eredetű és értékű aprópénzekre. Az elnevezések egy része az egész időszakon belül használatban volt, más része az illető pénz forgalmának megfelelően csak rövidebb ideig szerepelt. Előfordult az is, hogy egy pénzfajta több nevet is kapott, a régebbi elnevezést egy idő után újabb váltotta fel.

A török hódoltság utolsó két évtizedében az egyik leggyakoribb váltópénz a török révén elterjedt, de egyébként francia eredetű 5 sous (1/12 ecu), amely a forrásokban timon néven szerepel. A timon hódoltsági elterjedését és a pénzforgalomra, valamint a pénzértékviszonyokra gyakorolt hatását Buza János elemezte. Mintegy másfél évtizedes szereplés után a timon eltűnt a helyi pénzforgalomból, valószínűleg ezért nem találjuk nyomát az eddig ismert leletekben sem. A hódoltság időszakában egyébként néhány valóban török aprópénz (para, oszpora) forgalma is kimutatható, de jelenlétük nem volt számottevő és a leletekben sincs nyomuk.

Egész Magyarország, így a hódoltsági terület pénzforgalmára is kiható pénzügyi intézkedés volt 1659-ben a krajcárrendszer bevezetése és a nagyobb címletű krajcárveretek, a 15 és 6 krajcárosok kibocsátásának megindítása. Ezeket a vereteket – különösen a 15 krajcárosokat – az osztrák tartományok és a királyi Magyarország pénzverdéi az 1660-as évektől olyan nagy mennyiségben verték, hogy kisebb inflációt is kiváltó tömeges jelenlétük a század második felének pénzforgalmában meghatározó volt. A hódoltsági mezővárosok levéltári anyagában felbukkanó öreg garas elnevezés és az ugyanebben az időszakban vert 15 krajcáros érmék azonosságának felismerése Buza János érdeme. Vizsgálódásai szerint a forrásokban említett öreg garas és az éremleletekben előforduló 15 krajcáros aránya közel azonos. A kecskeméti forrásokban az öreg garas elnevezés az 1660-as évek elején tűnt fel, majd 1676 és 1695 között volt általános. Ugyancsak a 15 krajcárosra vonatkozhat az 1664-1707 között használt tízpolturás és esetenként az 1682-1695 között előforduló tizenkétpolturás elnevezés. A tallér értéknövekedésének hatására 1693-1695 között a 15 krajcáros érmék névértékét előbb 17, majd 18, később ismét csak 17 krajcárra emelték. Ezt követően, 1694 után a magyar veretű, ill. az osztrák tartományokból származó 34 dénár, azaz 17 krajcár értékű 15 krajcárosokat a máriás garas, máriás pénz, esetenként 34 pénzes garas elnevezéssel illették. A felértékelés alá nem eső, és továbbra is 30 dénár értékű 15 krajcárosok vagy más hasonló ezüsttartalmú garasveretek a kongó garas nevet kapták. A 6 krajcáros (kettős garas) helyi elnevezése többnyire az aprógaras, tizenkétpénzes, vagy esetleg a négypolturás volt. Az 1690-es években a 6 krajcárról 7 krajcárra történt felértékelést követően a tizennégypénzes elnevezést kapta. A 3 krajcáros érmét kisgaras néven említik.

A tárgyalt korszakon belül az eddig említett váltópénzek mellet még egyéb idegen aprópénzek is jelen voltak a helyi pénzforgalomban. Ezek közül a lengyel, ill. lengyel mintára vert pénzek játszottak számottevő szerepet. A kecskeméti források alapján az alábbi lengyel pénzfajták forgalma mutatható ki: szusztak, peták, dutka, poltura és schilling. Ezek közül a polturának jutott a legnagyobb szerep, a 17. század második felében a dénár mellett ezt alkalmazták a nagyobb váltópénzek átszámításánál, egymáshoz viszonyításánál. Így jöttek létre a négypolturás, tízpolturás, tizenkétpolturás garasok. A hatosgarast (szeszták) négypolturásnak, a máshol tymf néven ismert 18-as garast tizenkét polturás garasnak is nevezték. Ugyancsak lengyel pénz, valószínűleg poltura lehetett a komorócki. A korabeli kecskeméti éremleletekben az ort (18-as garas), a szusztak (hatosgaras), a dutka (hármasgaras), a garas és a poltura bukkan fel, de mennyiségük csak egyetlen leletben számottevő.

A levéltári forrásokban előforduló pénzelnevezések és az egykorú éremleletek rövid összevetését azzal zárhatjuk, hogy az eddig ismert leletek meghatározásai pontos adatokat szolgáltatnak a leletek összetételéről, a bennük előforduló pénzek arányáról, koráról és származási helyéről. Ugyanakkor azt is tudomásul kell vennünk, hogy nincs adat a lelet egykori tulajdonosának, elrejtőjének személyéről és pontos vagyoni állapotáról. Nem ismert a leletet alkotó pénzek összegyűjtésének folyamata sem. Nyilvánvaló, hogy a pénzleletek önmagukban nem nyújtanak kellő alapot az egykorú pénzforgalom összes jellemzőjének megállapításához, de sok esetben megerősíthetik vagy cáfolhatják az írásos források adatait.

E rövid előadás csupán arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy a helyi pénzforgalom és pénzértékviszonyok kutatásánál, de különösen a források pénzelnevezéseinek azonosításánál elengedhetetlen a korszak általános pénztörténetével való egybevetés és nem kerülhető meg az egykorú pénzleletek összegyűjtése és kiértékelése sem. Mindez együttesen járulhat hozzá egy korszak regionális pénzforgalmának teljesebb megismeréséhez.

 

 

Irodalomjegyzék

 

Bodor 1974: = Bodor Imre: Magyarország aprópénzei a XVII. század második felében. Numizmatikai Közlöny 72-73 (1973-1974).

Buza 1973: = Buza János: Öreg garas (A hódoltság utolsó éveinek pénzforgalmához). Történelmi Szemle 16 (1973).

Buza 1977: = Buza János: A tallér és az aranyforint árfolyama, valamint szerepe a pénzforgalomban Magyarország török uralom alatti területén a XVII. században (Nagykőrös 1622-1682). Történelmi Szemle 20 (1977).

Buza 1982: = Buza János: Az oroszlános tallérok árfolyama és szerepe Magyarország pénzforgalmában. Numizmatikai Közlöny 80-81 (1981-1982).

Buza 1992: = Buza János: Lengyel és magyar váltópénz Alsó-Ausztriában (A “polturás garasok” magyarországi forgalmához a XVII. század második felében). Numizmatikai Közlöny 90-91 (1991-1992).

Buza 1994: = Buza János: Zoloták a török kori pénzforgalomban (Identifikációs kísérletek a gazdaságtörténet és a numizmatika köréből). A numizmatika és a társtudományok. Szeged, 1994.

Geyer 1938: = Rudolf Geyer: Münz- und Geldgeschichte. Materialen zur Geschichte der Preise und Löhne. Wien, 1938.

Holzmair 1934: = Eduard Holzmair: Die Münzstätte Wien unter Andrea Cetto (1660-1665). Numismatische Zeitschrift 67 (1934).

Holzmair 1952: = Eduard Holzmair: Geld und Münze unter Kaiser Leopold I. Mitteilungen des Instituts für österreichische Geschichtsforschung 9 (1952).

Holzmair 1974: = Eduard Holzmair: Der Umfang der österreichischen Münzprägung in den Jahren 1659-1680. Numismatische Zeitschrift 89 (1974).

Iványosi-Sszabó 1979: = Iványosi-Szabó Tibor: A tallér Kecskeméten (1626-1711). Levéltári Közlemények 50 (1979).

Iványosi-Szabó 1985: = Iványosi-Szabó Tibor: Pénzforgalom és pénzértékek Kecskeméten 1662-1711. Bács-Kiskun megye múltjából VII., Kecskemét 1985.

Van Gelder 1970: = H. Enno van Gelder: De Nederlandse munten. Utrecht-Antwerpen 1970.

 

 

Coin findings and money circulation in Kecskemét in the second half of the 17th century

 

The lecture deals with the money cieculation of an agricultural town situated between the rivers Danube and Tisza, i.e. Kecskemét. The presentation has benn helped by Kecskemét’s rich archives. The ancient document mention almost 70 different kinds of currencies, which can be grouped in several ways. Kecskemét is not only well-suplied from the point of wiew of its archives but also in term of findigs of ancient coins. Nine groups of findings from the early times have been excavated in the town. Among them, the most significant was the finding in 1897, containing 423 pieces of gold coins.

The folowing part compares the names included in the sources and the kinds of currencies found. The most valuable currency of the era was the gold dukat, which fulfilled an important role in the town’s money circulation all the time. The silver coin, the thaller, are mentioned by several names. The proportion of the thaller in róthe findings, however, is much lower that of the gold ducat, especially in findings dating from after 1686, i.e. the expel of the Turkish.

Currencies of lower value are mentoined by 30 different names in the archives, as they were sometimes used only for short period of time, or given several names during their use. The ancient findingd suggest that the coins of 15 denars of worth were widely used. Besides them, various Polish currencies were used and also those that were minted on Polish model.

The lecture was intended to call attention to the need of collecting and evaluating both archives and findings when examining the local money circulation and identifying the names mentioned in written sources. These together can promote the better understanding and knowlwdge of a region’s historical financial circumstances.