1994-ben két éremkincset tártunk fel Jász-Nagykun-Szolnok megye területén, azon belül is a Jászságban. Az egyik lelőhely Jászalsószentgyörgy-Telek dűlő, a másik pedig Jászdózsa-Jászapáti-határ dűlő. Mindkét leletről elmondható az, hogy több mint 90%-a bekerült a múzeumba. A pénzleletekre vonatkozó numizmatikai megállapításokat mindkét esetben kecskeméti kollegám V. Székely György tette, aki a kincsleletek előkerülésekor segítségemre sietett, amit ezúton is köszönök. Mindkét lelet múzeumba kerülésében fontos szerepet játszottak a helybeli megtalálók, akik a jól bevált és sajnos igen elterjedt értékesítés helyett a megkeresték a múzeumot, ezzel lehetővé téve hogy a két lelet majdnem teljes egészében vizsgálható legyen

A két kincslelet ezidáig feldolgozatlan, bár mindkettőt átnéztük azok restaurálása, konzerválása során.

A lelőhely régészeti szempontból nem volt ismeretlen, már a század elején kerültek elő a Telek-dűlőből régészeti leletek. Az okleveles adatok valamint a mai Jászalsószentgyörgy templomának iratai alapján nagy valószínűséggel állítható, ezen a területen volt a középkori Jászalsószentgyörgy. Eddigi ismereteink szerint a középkori falu legkorábbi betelpülése az Árpád-korban történt meg, amit a Selmeczi László által feltárt 8 Árpád-kori sír bizonyít. A kora Árpád-kori falu a tatárjáráskor elpusztulhatott, bár ezt konkrét lelet ezidáig nem erősíti meg, csupán az a tény szól emellett, hogy a jászokat ide telepítik, amit okleveles adatokkal alá lehet támasztani. A Telek-dűlőből a falu mai helyére való költözését szintén nem lehet csak közvetett adatokkal alátámasztani, de a környező településeket Alattyánt és Jánoshidát 1536-ban háborús pusztítás teszi néptelenné.

Az ásatásra 1994 június 13 és 24 között került sor. Az őszi fémkeresős kutatás után valószínűsíthető volt, hogy a pénzleletet elszántották, és csak reménykedhettünk abban, hogy nem hordták szét, hiszen több falubelitől hallottuk, kijárnak eső után pénzeket gyűjteni. A szelvényt közvetlenül a dűlő (Telek-dűlő) mellett, annak keleti oldalán, északkelet-délnyugati irányban, 2 X 20 méteres nagyságban jelöltük ki.

Az első két napon egy ásónyom mélységig kiástuk a szelvény teljes felületét, objektumra nem találtunk, sajnos a kitermelt föld rostálása annak kötött volta miatt lehetetlen volt, s ezért a 3. napon kézzel forgattuk azt át, s így találtunk 214 darab ezüst pénzérmét. A leletanyag egyértelműen a szelvény középtáján sűrűsödött, ahonnan a nap folyamán egy 2x1 méteres részről a mélyítés során újabb 888 darab került elő. A következő, 4. ásatási napon újra fémkeresővel vizsgáltuk át a szelvényt, s ekkor valamint az 5. napon megtaláltuk a “fészket”, ahonnan kb. 24 000 pénzérme került elő (2. kép).

A lelet egy fehér gyorskorongon formált edényben volt, aminek pontos formájára csak következtetni lehet, mivel felső harmadát, vagy talán nagyobb részét is az intenzív művelés megsemmisítette. Az edény töredékei melyeket “in situ” találtunk meg (darabokra volt törve, de a föld összetartotta) semmilyen kapcsolatban sem volt a feltárt, leletanyaggal rendelkező objektumokkal. Mikor a pénzek előkerültek arra gondoltunk, hogy nem férhettek el az edényben, amiben megtaláltuk őket, de tisztításuk után és főleg akkor mikor a kiállításban elhelyeztük kiderült, hogy nagy valószínűséggel ez az egy edény rejthette a több, mint 12 kg ezüstpénzt.

A kincs nagyon közel volt a felszínhez, annyira hogy a lelet megtalálása utáni héten a szelvény teljes mélyítése során találtunk csak egyéb objektumokat: az 1-4-es számúakban volt leletanyag, azokat a bennük levő kerámia töredékek alapján a XIV-XV. századra lehet keltezni.

A Magyarországon kibocsátott veretek közül 3 fajta fordul elő, a C. II. 114. a C. II. 120. és a C. II. 121. Van még egy típus, ami azonban hamisítvány így nem lehet biztosan datáló értékűnek elfogadni ennek a példánynak a hátlapja a C. II. 123- éval azonos, amin a címerpajzsban felcserélték a mezőket, aminek oka lehet a tudatos másolás is, de a metsző ügyetlensége is. A C. II. 114. Mária királynő 1383- ra keltezhető verete, a C. II. 120. Zsigmond király első, jó minőségű ezüstdénárja, melyet 1387-89 közé datálnak, ez az ún. rövidkeresztes denár, melynek előlapján a kettős kereszt szárai nem nyúlnak bele a körirat mezőjébe, a C. II. 121-es veret 1390 és 1427 között volt forgalomban, ha a 690 darabos minta arányai igazak a teljes leletre, akkor talán a jegyek alapján pontosabb verde, esetleg évmeghatározásokat is meg lehet majd adni ennek a dénártípusnak, hiszen 108 darabbal ez a leggyakoribb veret. A külföldi veretek közül az első 690 darabból egy került elő, amit a török birodalomban bocsátottak ki, egy akcse kibocsátója bizonytalan, az érme rossz állapota miatt nem meghatározható

A Jászalsószentgyörgyön talált pénzek teljes mennyisége 25 023 darab ezüstdénár melynek nyers súlya 12,65 kg színsúlya pedig 11,4 kg nagyrészt Zsigmond király C. II. 121-es jelzésű dénárjából áll, ami majd 40 évig volt forgalomban. A konzerválás során I. Lajos király néhány verete is előkerült, valamint Mária királynő pénzei közül egy újabb típus.

A lelet érdekessége, hogy azonos címletű pénzekből áll és nincsenek sem aranypénzek, sem pedig ékszerek, amiknek az előfordulása, ha nem is törvényszerű, de a korabeli kincsleleteknél nem egy esetben megtalálható.

A leletnél nehéz a földbekerülés idejét pontosan meghatározni, a legkésőbbi érmetípus Zsigmond király (1387-1437) 1390-1427-ig forgalomban levő ezüstdénárja, ebből arra lehet következtetni, hogy az elrejtésre valamikor az 1420-as évek vége és az 1430-as évek eleje között került sor. A kincsleletek csak a legritkább esetben állnak azonos címletekből – jelen esetben dénár – például a szabadszállási kincsleletben 6 db aranypénz is előfordul, valamint ha valamilyen vész elől rejtik el (háború a leggyakoribb ok) akkor az illető többi értékét is elteszi, ékszereit esetleg nyers fémkészletét is.

Konkrét eseményhez nem lehet egyelőre kötni a kincs földbekerülését bizonyos, hogy a környéken ekkoriban a legjelentősebb esemény a jászok letelepedése, ami meglehetősen zavaros nem egyszer háborús körülmények között ment végbe. A jászok betelepítése a Tatárjárás idején történt meg, de állandó lakhelyeik jóval később alakulnak ki, például Jászalsószentgyörgy első okleveles említése 1399-ből való.

Jászberény, Jászdózsa és Jászapáti határában a terepbejárások során sok régészeti lelőhely vált ismeretessé. A terület alacsony dombokkal tagolt közöttük vízjárta területekkel, ami az őskortól alkalmas a megtelepedésre. A középkor is jelentős számú lelőhellyel képviselteti magát az előkerült leletanyagba, de az egyes régészeti lelőhelyek nem minden esetben azonosíthatóak be okleveles adattal is.

A Jászdózsa-Jászapáti határán feltárt ezüstkincs is ebbe a kategóriába tartozik. Az ásatás leletmentés volt, melynek során nagyon hamar megtaláltuk a leletet. További ásatásra így a későbbiek folyamán kerülhet sor, a felszínen a kincs közelében több korszakra utaló kerámia töredéket találtunk, ami megint csak arra utal, hogy a rendelkezésünkre álló adatok jelen pillanatban nem elégségesek a kincset egy korabeli konkrét településhez kötni.

A jászdózsa-jászapáti kincs feltárása sokkal rövidebb történet, mint a jászalsószentgyörgyi. 1994 október 24-én szálltunk ki a helyszíre, amit a bejelentő pontos feljegyzései alapján gyorsan megtaláltunk és kb. félórás fémkeresőzés után előkerült a lelet, ami kb. 40 cm mélyen feküdt. A kincslelet már a tavaszi szántások után teljesen megsemmisülhetett volna, hiszen igen csekély mélységben volt.

A jászdózsa-jászapáti lelet friesachi dénárokból áll túlnyomó részt, melyek majdnem teljesen átfogják a legkorábbiaktól a legkésőbbiekig a Magyarországon előforduló típusokat. A friesachi veretek mellett kölni, angliai és észak itáliai pénzek is találhatóak a leletegyüttesben.

A jászdózsa-jászapáti kincs a szó klasszikus értelmében vett kincslelet, mert a 3431 darab denár mellett 9 darab nyers ezüströg valamint egy tölcséres végződésű karperec darabja is előkerült. (4. kép)

A leletet egy cserépedényben rejtették el, egy kézzel formált, fehér színű agyagpalackban, melynek teljes felületét bekarcolt hullámvonalak díszítik. Megtalálásakor a palack nyaka nem volt eredeti helyén, hanem szerencsés módon akkor már hónapok óta a Damjanich múzeumban tároltuk. A lelet megtalálója Törőcsik István – aki azóta régész hallgató – egy korábbi terepbejárás alkalmával talált egy palacknyakat a lelőhely közvetlen közelében és olyan szerencsénk volt, hogy ez a nyak ráillett a kincset rejtő palacktöredékre.

A lelet földbekerülését egészen pontosan meg lehet mondani: 1241 tavasza a legvalószínűbb időpont, a tatár támadás ugyanis az alföldnek ezt a részét majdnem teljesen elpusztította. A leletegyüttes legkésőbbi veretei az 1235 és 1240 közötti időszak pénzei.

A meglehetősen kis területen feltárt két éremkincs feldolgozásuk után remélhetőleg hozzájárul egy kisebb régió pénzforgalmának pontosabb meghatározásához, a két korszak gazdaságtörténetének jobb megértéséhez.

Mindkét pénzlelet megtekinthető a szolnoki Damjanich múzeum állandó régészeti kiállításában.