Az 1900-ban végzett leletmentés és az 1998-ban folytatott hitelesítõ ásatás nyomán a Magyarország északkeleti részén, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Tuzsér falu határában talált temetõ 11 sírja vált ismertté. A lelõhely azonban ezzel korántsem vált teljessé: Az egyetlen észak-déli irányú sort alkotó síroknak legalább a fele - fõként nõi és gyermek temetkezések - nyomtalanul elpusztultak. Sajnos még a megmentett sírok leletanyaga sem teljes. A XIX-XX. század fordulóján végzett szõlõtelepítés azok többségét is kisebb-nagyobb mértékben szétroncsolta, így egyedül a J5. és a J6 sírok mellékleteit sikerült szinte teljes egészében feltárni. Az adott kor színvonalán végzett ásatás azonban - a sírokban hagyott tárgyak tanúsága alapján - minden buzgalom ellenére sem eredményezte a leletanyag lehetõ legteljesebb begyûjtését. Az 1998-ban folytatott hitelesítõ kutatás során talált, s a korábbi leletmentés által nem érintett síroknak jószerivel csupán a helyét tudtuk rögzíteni, azok leletei szinte teljesen megsemmisültek az intenzív szõlõmûvelés következtében. Mindez erõsen korlátozza a lelõhely értékelését és forrásértékét is.

A fentiek ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy immár elodázhatatlanná vált az évtizedekkel vagy akár egy-másfél évszázaddal is korábban közzétett lelõhelyek újabb feldolgozása, lehetõség szerinti hitelesítõ kutatása, s valamennyi rendelkezésünkre álló adat alapján (az irodalomtudománytól kölcsönzött kifejezéssel élve) kritikai kiadása. Ennek hiányában ugyanis a honfoglalás kori régészeti kutatás továbbra is téves adatokat, hiányos információkat görget maga elõtt.

A megmaradt leletek egy része a X. századra jellemzõ, de ritkábban a XI. század során is használt tárgytípusok sorába tartozik (nyitott hajkarikák, íjcsontok, nyílhegyek, tegezvasalások, csont tûtartó, vaskések, csiholók). A méltóságjelvények azonban (tarsolylemez, valamint öv- és függesztõszíjveretek) a X. század elsõ kétharmadára jellemzõk. Párhuzamaik ez utóbbi periódus temetõibõl láttak napvilágot, s zömmel a Felsõ-Tisza-vidék gazdag temetkezéseibõl ismertek. Ugyanerre az idõszakra jellemzõ a temetõ egysoros szerkezete is. Negatív bizonyítékként arra is utalhatunk, hogy a leletanyagból hiányoznak a X. század közepén-második felében megjelenõ újabb tárgytípusok. Mindezek alapján a tuzséri temetõ használatát nagy valószínûséggel a X. század elsõ kétharmadára keltezhetjük.

A megmentett sírok egy kivételével férfiak temetkezései voltak. Közülük azok, amelyek leletanyaga többé-kevésbé megmaradt, rendelkeztek az íjfelszerelés egyes darabjaival. Sõt, szinte csak azzal rendelkeztek, hiszen egyéb mellékleteik csupán apróbb használati eszközeikbõl (kések, csiholók) álltak. Az egyetlen tipikus nõi melléklet a csont tûtartóba rejtett vastû volt. A temetõ kétségtelenül legrangosabb tagja, a hajdani közösség vezetõje a J6 (1998/10.) sírban nyugodott. Méltóságát kétségkívül jelzi ugyan tarsolylemeze, de egymáshoz nem illõ veretekbõl összetákolt öve arra is utal, hogy aligha tartozhatott a korabeli törzsi-nemzetségi arisztokrácia élvonalába vagy a katonai kíséret magas rangú vezetõi közé. Jellemzõ módon - mint ahogy a temetõ többi halottja mellé sem - még neki sem jutott a sírjába ló vagy legalább lószerszám. A többé-kevésbé megmentett, ill. régész által feltárt tarsolylemezes sírok közül a tuzséri az egyetlen, amelyikbõl hiányzik a lovastemetkezés! De maga a tuzséri temetõ is egyedülálló e jelenséggel a Felsõ-Tisza-vidék X. századi lelõhelyeinek sorában.

A szegényes leletanyag azonban egyáltalán nem ritkaság e tájegység temetõiben, s nem magyarázható önmagában a sírok bolygatottságával, hiányos voltával sem. Vegyük szemügyre csak szûkebb környezetét a vizsgált lelõhelynek! Amennyiben a tuzséri, s a vele szomszédos eperjeskei vagy bezdédi temetõk sírjai közül kiemeljük a tarsolylemezes, készenléti íjtegezes négy temetkezést, e legendás "gazdag" temetõk gazdagságából semmi sem marad. A fennmaradó 35 sír mellékleteibõl összesen nem tudunk kimutatni 35 dekagramm ezüstöt! Ez szinte hajszálpontosan annyi, mint a 937-ben Capua alatt váltságdíjként szerzett zsákmányból megemlített három ezüstkanál súlya. Elgondolkoztató e tény még akkor is, ha azzal számolunk hogy e közösségek vagyonának tetemes részét inkább az állatállomány alkotta, és azok a finom textíliák, selymek, brokátok, prémek, amelyek régészetileg nem vagy csak nagyon ritkán mutathatók ki.

A fent említett nemesfémmennyiséget vagy annak akár a dupláját is megtalálhatjuk viszont egyes gazdag férfi vagy nõi sírokban ( Zemplén, Karos II/52. sír, Geszteréd, Rakamaz, Törtel, Balatonszállás stb.). A társadalmi-vagyoni különbségek alighanem jóval nagyobbak lehettek a honfoglaló magyarok körében már a X. század elsõ felében, mint azt a korszak kutatóinak egy része gondolja. Mindezek után adódik a kérdés: hol lehetett a helye a tuzséri közösség tagjainak a korabeli ranglétrán? Nos, a csúcson aligha, de még a felsõ harmadban sem. Alighanem bennük, s a hasonló temetõkben elhantolt férfiakban és nõkben kell látnunk azt a X. század eleji szabad magyar köznépi réteget, amelyet a kutatók jórésze már évtizedek óta oly lázasan keres, de amelyet valamilyen optikai csalódás miatt nem fedezett fel.