Vármegyei Ős-galéria: Wrabetz Franz

         A magyar művészettörténet eddig igen keveset foglalkozott Wrabetz Ferenc művészetével, ami talán annak volt köszönhető, hogy sajnos számunkra csak nagyon kevés alkotása ismeretes, leginkább csak a levéltári adatok tesznek említést munkáiról.

Festőnkről talán Garas Klára tett említést elsőként a Magyarországi festészet a XVIII. században című monográfiájában, majd B. Nagy Margit írt róla bővebben Wrabetz erdélyi munkásságát illetően (Reneszánsz és barokk Erdélyben) és Koroknay Gyula foglalkozott vele részletesebben a Jósa András Múzeumban lévő képek kapcsán.

         Wrabetz Ferenc, a csehországi Brodban született. Prágában és a bécsi Akadémián végezte tanulmányait. Pozsonyban telepedett le és itt is halt meg 1799-ben. Főként Pozsonyban és magyarországi kastélyokban találkozunk vele mint freskófestővel, de dolgozott Erdélyben is, ahol főkét építészi és díszítő munkákat vállalt.

Az 1780-1790-es években Sennyei János valamint Vécsey Miklós főurak magyarországi birtokán tevékenykedett, majd később Andrássy Károly gróf görcsöni építkezéseinél vett részt.

A Sennyeiek számára Nagymihályon és Béllyen dolgozott, ez utóbbi helyen a kastély homlokzatának tervezése köthető nevéhez.

1796-ban Wesselényi Miklós zsibói kastélyépítkezésénél találkozunk vele, ahol szobák belső kiképzésében, valamint azok rendezésében játszhatott fontosabb szerepet.

         A nyíregyházi Jósa András Múzeum képzőművészeti gyűjteménye tíz Wrabetz Ferencnek tulajdonított nagyméretű (218×125) olajképet őriz. A festmények egy egészalakos portrésorozat részei és a magyar történelem honfoglaló vezéreinek egy részét valamint Mátyás királyt ábrázolják.

Az olajképek eredetileg a Nagykállói Megyeháza számára készültek és rendeltetésük szerint a megyeháza belső terének díszítésére szolgáltak. A levéltári adatok tizenkét képről tesznek említést, de a Géza fejedelmet és Gyula vezért ábrázoló festményeknek mára nyomuk veszett. A portrék a megyeháza emeleti folyosóján kaptak helyet.

         A képek valamikor 1783-1784 között keletkezhettek. Ezt hivatott bizonyítani az Attilát ábrázoló festmény bal alsó sarkán megjelenő 1784-es dátum, de erre utalnak a levéltári adtatok is.

Egy 1784-es számlaösszegzés szerint 150 rénes forintot fizettek Wrabetznek a megyeházán végzett munkájáért.

Egy későbbi, 1785-ös számlaösszegzés szerint „Francisco Wrabetz festőnek” a megyeháza belső részére készített négy darab festményéért 200 rénes forintot fizettek.

Ennek a tételnek a nyugtája ma sajnos nem található, de Koroknay Gyula még látta a nyugtát és a Jósa András Múzeum VI. évkönyvében megjelent Wrabetz képsorozatáról szóló cikkében részletes leírást, sőt fényképet is közzé tett róla.

A nyugtán, mely Nagymihályon kelt 1783. szeptember 29-én, Wrabetz aláírása is szerepel.

A képek megrendelőjére vonatkozó pontos adattal sajnos nem rendelkezünk, de tény, hogy Wrabetz munkájának kifizetésében a fő szerep Szabolcs vármegye akkori főispánjának, Sztáray Mihálynak jutott, így nem zárható ki az sem, hogy ő lenne e képek megrendelője.

A festmények keletkezési helyének pontos meghatározása, igen körülményes feladat. Készülhettek Nagykállóban, de készülhettek Nagymihályon is, mert mint tudjuk Wrabetz egy ideig itt lakott és Sztáray Mihálynak is itt volt vára és kastélya.

Mivel a levéltári adatok csak négy kép készítéséről tesznek említést, valójában nem tudható pontosan, hogy, hány festményt is készíthetett a festő a megyeházának és azt sem, hogy ezek a képek kiket ábrázolhattak.

Amikor az említett kutatások történtek Koroknay Gyula még nem tudott sokat a sorozat előzményeiről, de ma már világos számunkra, hogy a Jósa András Múzeumban őrzött képek a Nádasdy-Mausoleum (Mausoleum potentissimorum ac gloriosissimorum Regni Apostolici regum et primorum militantis Ungariae ducum) néven ismert kötet királykép sorozatának másolatai.

Az említett kötetet 1664-ben, adatta ki, Nürnbergben gróf Nádasdy Ferenc országbíró saját költségén és saját ajánlásával.

A fenti mű elődeink történelmét követi végig a kezdetektől I. Lipót császár trónra lépéséig, vagyis 1657-ig.

A könyv 59 rézmetszetet tartalmaz, melyek a hun és magyar vezérek, valamint a királyaink IV. Ferdinándig terjedő sorának egészalakos képmásait ábrázolják. Ez a metszetgyűjtemény, a magyar barokk legnagyobb összefüggő történeti arcképsorozata.

A kötet II., III. és IV. Ferdinándot ábrázoló metszetei egykorúak a nürnbergi kiadással, a többi az 1610-es években keletkezhetett és eredetileg Berger Illés királyi történetíró háromkötetes történelmi munkájának szánták illusztrációul.

A kötet latin szövegét a jezsuita Nikolaus Avancini, az újlatin irodalom jelentős tagja írta, a német fordítás pedig Sigmund von Birkennek, a nürnbergi irodalmi kör egyik fontos tagjának a munkája.

A kötet nem egy illusztrált könyv, benne a szövegnek és képanyagnak egyforma jelentősége van.

A képeken az ábrázolt alakok, szinte teljes mértékben megfelelnek a Mausoleum metszetein látható alakoknak és a háttér megfestése is nagyjából követi a metszeteken háttérként szolgáló tájképeket.

Nem tudni, hogy a megrendelő kérésére készültek-e a képek ily módon, vagy pedig a festő saját döntése volt, hogy az említett forrást használja fel a képek megfestéséhez, de tény, hogy a képek csak nagyon kevés részletben különböznek a Mausoleum eredeti metszeteitől, ami feltételezi azt, hogy Wrabetz láthatta a Nádasdy-Mausoleumot, ami nem kizárt hisz az akkori gyakorlatnak megfelelően az ilyen jellegű grafikai munkákat több száz példányban is kiadhatták.

Igaz, a Mausoleum példányszámára valamint terjesztési módjára vonatkozólag nincsenek konkrét adataink, de tény, hogy a kötet több mint 50 műalkotásnak, közöttük táblaképeknek, rajzoknak, grafikáknak, kisplasztikáknak fal- és mennyezetképeknek vált inspirációs forrásává szerte az országban, sőt Erdélyben is.

Mivel a művész kisméretű (23×14 cm) metszetek alapján dolgozott, az alakok és háttér olajfestményben való kivitelezése, valamint a színek kiválasztása teljes mértékben rá volt bízva.

         Az alakok ruházatában vagy fegyverzetében nem kereshetünk történelmi hitelességet, és ugyanez vonatkozik a háttérre is.

         Az ábrázolt alakok azonosítása is csak a képek alsó sarkaiban megjelenő sziklatömbre festett feliratok révén lehetséges.

         Wrabetz szemmel láthatóan nagy örömet lelt a ruházatok, fegyverek díszítésében, mely dekoratív jelleget kölcsönöz a képeknek, s a Megyeházán megjelent nemesség tagjai joggal gondolhatták még a XIX. században is, hogy a hazát vérrel szerzett őseiknek méltó utódaik ők, s valóban ők a hatalom letéteményesei, az ország ügyeinek szakavatott és a teremtőtől eleve elrendelt intézői.

         Mint ahogyan a könyveknek, a képeknek is megvan a maguk sorsa. 1945 után a megváltozott politikai hatalom a múlt ereklyéi közé, a múzeumba száműzte azokat, s most újra itt láthatóak együtt közöttünk.

Madár Ximena művészettörténész, Jósa András Múzeum