A Római Köztársaság idején a magasabb tisztviselõknek joguk volt pénzt veretni. Az érmek elõlapján gyakran egy isten vagy istennõ található, bár sokszor maga a pénzt veretõ patrícius is megjelenik rajtuk. A pénzek hátlapján valamilyen mitológiai témájú kép van, de bizonyos esetekben – gyõztes csaták, kimagasló haditettek kapcsán – ezt is megörökítették rajtuk. Ilyen érem M(arcus?) Servilius, Kr.e. 89-ben veretett dénárja is, amelynek hátlapján egy római katona barbár ellen harcol. (Katalógus szám: 49., BMC: 1664).
 Szintén történelmi esemény emlékére verték Quintilius Fufius Calenus és Mucius Cordus pénzét is, melynek elõlapján Honos és Virtus istenek láthatók, hátlapján pedig Itália és Róma egységének jeleként Italia és Róma Istennõk kezet fognak. (Katalógus 58., BMC: 3358).
A Köztársaságkor végén uralkodott a tejhatalommal rendelkezõ Julius Caesar, akinek több pénze is megtalálható múzeumunkban. A kiállításon egy Gaul városában Kr.e. 50–49-ben vert dénárt láthatunk, melynek elõlapján elefántot,  hátlapján pedig Caesar hatalmának jeleként pontifexi eszközöket ábrázoltak.Másik pénze is a Kr.e. 48-ban lejátszódott politikai eseményekhez kapcsolható. (Kat. szám: 63, 64,).
A Római Császárság idejének pénzverése abban tér el a köztársaság koritól, hogy pénzverési joga csak a császárnak volt. Késõbb feleségeik, majd a társcsászárok is verethettek önálló pénzt.
 
 A Jósa András Múzeum gyûjteményében igen nagy számú császárkori anyag van, amibõl a képeken csak az érdekesebb, ritkább pénzek jelennek meg. (Augustus dénár (Kat. 69), Claudius sestertius (Kat 82), Nero és Agrippina dénár (Kat 89), Galba dénár (Kat 90), Otho dénár (Kat 91), Domitianus sestertius (Kat 105), Pertinax dénár (Kat 151), Didius Julianus sestertius (Kat 152), Pescennius Niger dénár (Kat 153).
Érdekességként ízelítõt adunk a tallérkorszak (XVI–XVII. század) pénzeibõl is. Ekkor ugyanis egyrészt az Amerikából beáramló nagy mennyiségû ezüst és arany, valamint a pénzek között fellépõ aránytalanság, a kereskedelmi forgalom erõteljes növekedése új pénzek bevezetésére ösztönözték az európai uralkodókat. Elõször a XV. század végén jelentek meg ilyen nagy súlyú pénzek a Német-Római-Császárság területén guldengroschen néven.
A Magyar Királyságban II. Ulászló követte a példát, de a tallér nevet, a Schlick grófok joachimstali verdéjében (Csehország) készült pénzek után kapta.(II. Ulászló guldinerének egy aranyozott példánya (Kat 510)
 A tallérok a XVI–XVII. század igen jelentõs értékpénzei lettek, jó minõségük és nagy súlyuk miatt a legkedveltebb fizetõeszközök közé tartoztak. Forgalmuk ténylegesen csak a XVIII. században szûnt meg.
 
Látható II Miksa 1574-es körmöci tallérja (Kat 511), Rudolf 1607-es, Hall városában vert tallérja (Kat 520), I. Lipót 1698-as körmöcbányai tallérja (Kat 512), valamint Buda visszafoglalásának emlékérme (Kat 514) is.