A fényképeim, tulajdonképpen méregből születtek. Én lettem
és
vagyok mérges, mivel
azon ritka pillanatokban, amikor a barátaim (kik oly sokan vannak, hogy
már
nincsenek is) megnézik légi felvételeimet, csodálkozásuknak adnak
hangot, hogy
ezek a képek hazánk felett készültek. A barátok most jöttek
barnán haza
Kubából, Dominikából és Törökországból…
Remélem,
szerintük is olyan egy
kiállítás ez, amiben sok mindent elmesélhetek, azaz föntről
láttathatok , - de
nem csak nekik.
Soha nem repültem egyedül.
Ha nem volt utasom, a
gondolataim, amelyek a helyszíneken alakultak, társamul szegődtek.
Számomra
kiderült, a képzeletnek is van szárnya, nem csak a repülőnek.
Nem vagyok fotós. Csak
fotografálok.
Mert megkértek rá….
László János
A Civertan Bt.
(Budapest,
Terézváros
székhellyel) grafikai tervezés mellett légifelvételek készítésével is
foglalkozik.
Ezidáig több mint negyvenezer légifotót készítettünk
Magyarország fölött, így archívumunkban szerepel több mint száz
vár, közel
háromszázötven kastély, valamint számos templom és műemléki épület
fotója.
Képeink kiválóan alkalmasak
prospektusok, képeslapok, színes kiadványok illusztrációiként való
megjelenésre, internetes prezentációra, rendezési-, építészeti
tervekhez vagy
értékbecslésre.
Rendszeresen repülünk az egész
ország területe fölött, így bármelyik évszakban tudunk képeket
készíteni.
Kérjük, a kiállítás megtekintése
után keresse fel weboldalunkat (www.civertan.hu),
ahol folyamatosan bővülő
képtárunkban kedvelt
tájairól, településeiről jóval több fotót is föllelhet.
Felhasználva légiképeinket,
népszerűsítő és oktatási céllal illusztrált játékkártyákat készítettünk
’Magyar
Várak’ , ’Magyar Kastélyok’, és ’Kolostorok Magyarországon’ címmel.
Civertan Bt.
1064 Budapest
Izabella u. 69. fsz. 2.
tel/fax.: 06-1-332-3261, 06-1-354-0103
mobil: 06-30-952-9533
iroda mobil: 06-20-920-8262,
06-70-556-1762, 06-30-337-8701
e-mail: civertan@civertan.hu