A Felsõ-Tisza-vidék II.
század végi állapotáról nyerhetünk
képet.
A Kárpát-medence történetét
a II. században a Római Birodalom jelenléte határozta
meg. A Dunától nyugatra Pannonia néven, Erdélyben
pedig Dacia néven szerveztek provinciát (tartományt).
Az Alföldön különféle idegen, latin nyelven
nem tudó, barbár népek éltek.
 |
Ilyenek például
az iráni nyelvû
szarmaták.
|
|
vagy például a germánok
A szarmaták és
a germánok összeolvadása hamar megkezdõdött
ezen a tájon. Gyakran indítottak közös támadásokat
a rómaiak ellen. E háborúk legjelentõsebbike
a nagy markomann-szarmata háború volt a II. század
végén, Marcus Aurelius uralkodása idején.
A helyzet azonban megváltozott
a IV. század elejére. A keletrõl meg-megújuló
újabb barbár hullámok - õk immár a minden
eddiginél félelmetesebb ellenség, a hunok elõl
- menekültek új politikai helyzetet alakított ki a Felsõ-Tisza-vidéken.
Az itt élõ népek római segédlettel látható
határt építettek ki: egy sánc-árok védmûvet
- az ún. Csörsz vagy Ördög árkot.
A Szatmár-Beregi
síkságon sajátos keverék kultúra alakult
ki ebben az idõszakban. 270-ben a megerõsödõ
barbár nyomás Dacia provincia feladására kényszerítette
a rómaiakat. Feltehetõleg néhány római
fazekasmester ekkor vetõdhetett el vidékünkre, s kezdte
el itt egy újfajta, szürke, pecsételt díszû
kerámia gyártását. Eddig ismert legnagyobb
központjukat (52 fazekaskemencét) Beregsurány határában
tárták fel az 1960-as években. (Újabban Csengersima
határában hasonló szerkezetû rostélyos
kemencéket tártak fel a régészek még
talán a beregsurányinál is gazdagabb leletanyaggal.)
Mûhelyrészlet
 |
Rajzok-fotók a
feltárásról |
Edényformák
A kiállítás nyitva tart 1999.augusztus 30-ig!
|
