Az 1880. december 27-én megválasztott vezetőség hatalmas lendülettel folytatta munkáját. 1881 elején két hónap leforgása alatt három darabot mutatnak be. Az egyfelvonásos vígjátékok mellett a kor népszerű színházi műfajának, a népszínműnek egyik reprezentáns darabja is színre kerül, mégpedig Csepreghy Ferenc: Piros bugyellárisa. Ennél az énekszámok betanítása, a 11 fő és számos mellékszereplő mozgatása már nem kis feladatot rótt a rendezőkre, amit az elismerő kritikák szerint jól oldott meg. Mindez ellenben azt is bizonyítja, hogy a Műkedvelő Társulat egész estét betöltő darabok színrevitelére is képes volt.

A következő, május 8-i előadásról a társulat aligazgatója dr. Bleuer Miklós tudósította a Nyírvidéket. Ebből kiderül, hogy az előadás tiszta bevételét, 62 Ft. 72 krajcárt továbbított a vezetőség a megyei alispáni hivatalhoz a Szabolcs megyei árvízkárosultak javára. Az előadás első darabját, Grangé Jenő és Bernard Viktor (?): Már alszik c. vígjátékát dr. Jósa András rendezte, amiről a Nyírvidék egy másik beharangozó híradásából tudhatunk. Láthatjuk tehát, hogy Jósa nemcsak mint a Társulat igazgató-elnöke és amatőr színésze játszik döntő szerepet, de mint rendező is igyekszik megállni a helyét. Egy 1881. május 15-i választmányi jegyzőkönyvből (FORRÁSOK) pedig az is kiderül, hogy Jósa András kezdeményezésére "egy pünkösd utáni vasárnap" előadják Abonyi Lajos: A betyár kendője c. népszínművét. A darab bevételét a főreálgimnázium kapja a minisztérium által engedélyezett 8. osztály felállításánál felmerülő különböző költségek fedezésére. A jegyzőkönyvből azt is megtudhatjuk, hogy a választmány erélyesen fel akar lépni az előadásokat jegy nélkül látogató "potyázók" ellen. A testület ezen visszaélések megelőzése érdekében elhatározta, hogy egy felügyelőt fog az ajtóba állítani, akinek kötelessége lesz az ilyen emberek távoltartása.

Hosszabb szünet következik ezután a Jósa irányította Társulat munkájában, ugyanis a következő előadásra csak szeptember 18-án kerül sor, amikor is egy egész estét betöltő, máig mulatságos vígjáték kerül bemutatásra, mégpedig Szigligeti Ede: Liliomfi c. darabja. A Nyírvidék rövid tudósításából csak annyi derül ki, hogy a polihisztor Jósa Szellemfit játszotta, amely már komoly színészi rátermettséget igényel, illetve feltételez. Erről azonban, a nyúlfarknyi tudósításból csak annyi derül ki, hogy alakítása "különösen kimagaslott". Ezt az előadást is mulatság követte. Tiszta jövedelemként pedig mintegy 63 forint 15 krajcárt könyvelhetett el a Műkedvelő Társulat.

Újabb hosszabb szünet következett. Ez talán annak tudható be, hogy a Társulat egy háromfelvonásos vígjátékkal igyekezett megbirkózni. December 4-én kerül színpadra Etienne Arago- Paul Vermond vaudeville-je Az ördög naplója, amit Egressy Béni fordított, és aminek zenéjét Szedahelyi Józseffel közösen ugyancsak ő írta. Ebben Jósa doktor Valentint alakítja. Az előadásról szóló értékelés (FORRÁSOK) azért érdekes, mert egyben a Társulat eredményeit is bemutatja. A beszámolót valószínűleg a már korábban is emlegetett Schönbrunn Zsigmond írta, aki a helybéli izraelita elemi iskola tanítója volt. Értékeléséből kitűnik, hogy immár szép számú könyvtárral, 500-600 forintot érő színpaddal, díszletekkel rendelkezik a Társulat, s jónéhány százas bankóval rendelkezik a takarékban. Az euforikus hangulatú cikkben a darab bírálatakor sem fukarkodik a dicséretekkel a cikk szerzője, amikor például az egyik szereplővel kapcsolatban megjegyzi: "A Nemzeti Színházban képzeltük magunkat"

A szereplők bizonyára egyre nagyobb rutinnal rendelkeznek, így több mint valószínű, hogy valóban igazi színházi élményt nyújtanak az előadások. Bátran állíthatjuk, hogy egy jól felkészült, összeszokott, feladatát szívvel lélekkel megvalósító műkedvelő társaság (jó rendezéssel, megfelelő darab választással) felvehette a versenyt jónéhány a korban megyénkbe érkező vándorszínész társulattal. Állíthatjuk ezt azért, mert sok esetben puszta fennmaradásukért küzdő hivatásos társulatoknak az évadjuk repertoárjának kialakítására, egy-egy darab kidolgozására, begyakorlására nem áll rendelkezésre annyi idő, mint a műkedvelőknek. /Gondoljunk itt például arra, hogy egy Nyíregyházára érkező társulat egy hónap alatt kb. 20-25 darabot mutat be, addig a műkedvelők 6-8 hetet készülnek egy egyfelvonásos bemutatására./ Ugyanakkor (a hibvatásosak) nem is élveznek annyi támogatást a kritikus és sokszor nagyon gyér számú nézőktől, ami szintén ránehezedett a hivatásos előadások színvonalára.

A Műkedvelő Társulatról elmondhatjuk, hogy Jósa irányítása mellett mindenképpen sikeres évet zár 1881-ben, s az 1880-ban megkezdett lelkes munkát lendületesen folytatja.

Az 1882-es évről a Műkedvelő Társulattal kapcsolatban nemsok adattal rendelkezünk, ami a kezdeti lendület lecsendesülésének is betudható. Ugyanis a Nyírvidék csupán egy alkalommal hívja fel az olvasói figyelmét arra, hogy műkedvelő előadás lesz Nagykállóban. Azonban más forrásokból kikövetkeztethető, hogy ebben az évben még két előadásra került sor. /Ha kevésnek találnánk ezt a számot, érdekességként jegyezzük meg, hogy a nyíregyházi műkedvelők alapszabályzatukban csupán két előadás rendezésére kötelezik magukat./

Az egyetlen előadáson, amelyről kicsit részletesebben számolnak be, Szigeti József, korában népszerű színműíró darabját a Violát játsszák, amit a szerző Eötvös József: A falu jegyzője c. regényéből írt. A rengeteg szereplőt (22) mozgató darab egyik mellékszerepét, Nyúzót alakítja dr. Jósa András⁵.

Az 1883-as évről jóval több forrás tudósít. Ez az utolsó Jósa által igazgatott év. Sikeres előadással kezdenek január 14-én, amikor Szigligeti Ede: Háromszéki leányok c. népszínművét adják elő, amelyet a szerző Jókai műve alapján írt. Az estét Kiss Rezső főreáliskolai tanár Nagykálló történetével foglalkozó bevezetője nyitja meg, majd az előadásról szóló beszámolóból megtudhatjuk, hogy a Társulat új tagokkal gyarapodott. A tudósító arról is megjegyzést tesz, hogy dr. Jósa ismét megnevetette a publikumot, mint bakter⁶. Április 29-én már új szerepben, immár főszerepben, láthatta a nagykállói közönség Jósát. Ekkor Morton John Maddison: Egy szoba két ággyal c. egyfelvonásos vígjátékában alakította Uborkai Józsefet. "A szereplők virágcsokrot és tapsot arattak eleget, mindenki érdeme szerint." - írja a Nyírvidék cikkírója⁷. Az előadással egy 1883. május 6-án tartott közgyűlés is foglalkozik (FORRÁSOK), ahol mindamellett, hogy megdicsérik Faragó Lajos rajztanár, aki egy művészileg festett függönnyel lepte meg a társulatot. Ugyanakkor elhatározzák, hogy a társulat ügyeiben kifejtett munkájáért 50 forint tiszteletdíjat javasolnak Divizy Lajosnak, megtudhatjuk, hogy legközelebb A sárga csikó c. népszínművet kívánják előadni, s hogy a közgyűlés mielőbbi összehívása szükségeltetik, ugyanis Jósa András megnövekedett közéleti és orvosi feladatai miatt egyre nehezebben tudja ellátni elnök-igazgatói feladatait. Emiatt pedig hangsúlyozza a jegyzőkönyv a társaság folyamatos működését veszély fenyegeti. Ez a veszély 1883 végén válik valósággá azzal, hogy Jósát megválasztják vármegyei főorvosnak, s nemsokára családjával együtt ő is elköltözik Nyíregyházára.

A 1883 végétől 1884 közepéig mélypontra kerül a társulat. Ezt ahogy az előbb is említettem elsősorban Jósa kiválása okozta, aki az amatőr színjátszásban szerzett tapasztalatai, Nagykállóban betöltött szerepe, emberi tulajdonságai révén nagyon jól összetartotta a társaságot, s megfelelően ambicionálta a többi vezetőségi és társulati tagot, aminek bizonyítéka a 13 előadáson bemutatott 18 darab. Példát mutat, hisz amellett, hogy néhány darab rendezője, számos előadáson kacagtatja meg a nézőket rögtönzéseivel, a korabeli nagykállói viszonyokra utaló kiszólásaival. A társulat, igazgatása alatt anyagilag /kellékek, díszletek, szerepkönyvek, stb./ megerősödik és Nagykálló kulturális életének fontos részévé válik. Mindemellett elmondhatjuk, hogy minden előadással segítettek is, ha szerény mértékben is, ott ahol tudtak. A Jósa idején megalapozott elismerés is hozzájárul ahhoz, hogy a közönség részéről érkező igény hatására is, a társaság végül megmenekül a feloszlástól, s dr. Bleuer Miklós vezetésével kilábal a nehéz időszakból, de Jósa ekkor már csak szemléli az eseményeket.

A még mintegy 15 évig fennálló társulatnál azonban nem ez volt az első, s nem is az utolsó mélypont. Kisebb nagyobb szünetek ezután is lesznek, amelyek prominens városi személyiségek, vezetőségi tagok kiválásával, főszereplők elköltözésével hozható többek között összefüggésbe. A társulat működését meghatározó egyéniségek hiánya mellett a hosszabb-rövidebb ideig tartó szünetek az ilyen jellegű társulatok tevékenységének "alkalmiságára" hívják fel a figyelmünket. Tehát (akár más egyleteknél is), az eredmények nagyban függtek attól, hogy a társulat tagjai mennyiben akarták vagy nem akarták "önmagukat", "családjukat" szórakoztatni, mennyire akarták szabadidejüket erre áldozni.