| |
ALAPSZABÁLYZAT, ELSŐ VEZETŐSÉG
A Műkedvelő Társulat 1880. december 27-én alakult meg
véglegesen. Az alakuló gyűlésen mintegy 48-an
jelentek meg. Ekkor fogadták el az alapszabályzatot
(FORRÁSOK), majd titkos szavazással megválasztották
a vezetőséget. Az első igazgató dr. Jósa András,
aligazgató dr. Bleuer Miklós, jegyző Rédey János
(gyógyszerész), pénztárnok Polonyi
József, rendezők Klincsek József, Polonyi József
és Divizy Lajos, figyelő Fisch Simon, díszítő
Sepsy István (fodrász), szer- és ruhatárnok
Mandel Rezső (földbirtokos) lett, míg választmányi
tagok Schurina István (főreáliskolai igazgató),
Hvezda Károly (gyógyszerész), Görömbey
Péter, Horváth János és Grün
Zsigmond polgárok lettek. A vezetőség mellett ekkor
alakul meg az igazgatóból, a rendezőkből és a
választmányi tagokból a szereposztó
bizottság, amely fontos és kényes feladatot
látott el a társulat életében. A
felsorolásból kiderül, hogy Nagykálló
polgárságának színe-java megtalálható
a vezetőségben, ami jelentős támogatottságot is
eredményezett a Műkedvelő Társulatnak.
A társaság legkorábbi alapszabályzatát
nem sikerült felkutatni, azonban rendelkezésünkre
állt egy későbbi, a társulat közgyűlése
által 1885. december 22-én elfogadott szabályzat
teljes szövege (FORRÁSOK). Ez nem sokban különbözhetett
az elsőtől. Talán csak annyiban, hogy emelkedett a
választmányi tagok száma, s a korábbiban
nincs kettéválasztva olyan határozottan az elnök
és az igazgató jogköre és feladata. Mivel
Jósa az első időszakban, mint igazgató működik,
vessünk egy pillantást az alapszabályzat
rávonatkozó szakaszára.
Az igazgató intézi a választmányi
gyűlések összehívását, ezeken
elnököl, kapcsolatot tart a hatóságokkal, más
egyesületekkel, ellenőrzi a pénztárost, felügyeli
a társulat ügyeit és vagyonát, a tagokat
mulasztás esetén megszólíthatja,
összehangolja az egyes előadásoknál felmerülő
munkát, gondoskodik az előadásokhoz szükséges
jegyekről, s az előforduló kiadásokat utalványozza.
Az igazgatót egy évre választották, de
mandátumát természetesen meghosszabíthatta
a közgyűlés. A sokrétű feladatainak teljesítésében
az aligazgató segítette, aki az igazgató
akadályoztatása esetén átvehette a
Társulat irányítását. Nézzük
meg ezután, hogy Jósa igazgatósága alatt
miként működött az egyesület.
|